Hol is kezdjem?! Talán rögtön a közepén. 😊 Voltál már olyan helyzetben, amikor jó ideig vágytál valamire, amit úgy igazán szerettél volna, és aztán eljutottál egy ponton oda, hogy elengeded, mondván, hogy na neked már biztosan nem fog ez összejönni, belenyugszol. No és ekkor jön a nagy meglepi, mert zsupsz mégis sikerült. Nos, én is pont így voltam a második gyermekkel. A kisfiam születése után vágytam arra, hogy legyen még egy gyermekem. De egy spontán vetélés után és a korom miatt eljutottam odáig, hogy van egy csodás kisfiam és ez így tökéletes. A legutolsó, legkedvencebb játékig, ruháig elajándékoztam mindent szintén az elengedés nevében. És ekkor beütött a csoda, amit először el se akartam hinni, sőt azt gondoltam, hogy csak gyomorrontás. De nem volt az, hanem egy kis ajándék, aki megfogant és a mai napig mutatja, hogy mennyire erős és mennyire maradni akar. Mindezért pedig rettenetesen hálás vagyok neki.
Most járunk a 20. hétben, és hát nem volt sétagalopp az elmúlt néhány hónap, igazából most se az. De megéri, hiszen egy élet, egy kislány növekszik, fejlődik bennem és ez fantasztikus.
Rengeteg vizsgálatra került már sor, melyek között volt olyan, melyet mi akartunk a férjemmel, de a többség olyan volt, amit javasoltak, így voltam a megszokott vizsgálatok mellett kombinált teszten, genetikai tanácsadáson, amniocentézisen, korai cukorterhelésen, magzati szívultrahangon. Szerencsére minden vizsgálat azzal az eredménnyel zárult, hogy minden rendben.
